Chapter 9

Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.

És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;

Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat.

Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.

De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.

A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.

Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.

És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak, mondván:

Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok.

És minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.

Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.

És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van:

Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.

És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben.

És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.

Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van.

És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.

Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.

Ezek hárman a Noé fiai s ezektől népesedék meg az egész föld.

Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete.

És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.

Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és hírűl adá künnlevő két testvérének.

Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.

Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia cselekedett vala:

Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.

Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!

Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!

Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.

És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendő; és meghala.